Időbeosztás:

Péntek:

Indulás:
11 órakor Székesfehérvár, Zichy liget 11.
Érkezés:
13:30 – 14:00 – Garáb, Vadvirág apartman házak
14:00 – 15:00 – szállás elfoglalása, berendezkedés, batyus ebéd
15:00 – 17:00 – túrázás a környéken, kirándulás
17:00 – 18:30 – Esti jóga óra a Shambhala Szentélyben: Megérkezés önmagadba
18:30 – 19:30 – Közös vacsora
19:30 – 21:00 – Kötetlen beszélgetés: mit szeretek magamban? Erősségeim.

Szombat:

08:00 – 09:30 – Reggeli jóga a Shambhala Szentélyben: Jelenlét
09:30 – 10:30 – Reggeli, szabad program
10:30 – 16:00 – Kirándulás Hollókőre/ 15 km túrázás egy közösen kiválasztott túra útvonalon
16:00 – 17:00 – Visszaérkezés a szálláshelyre, regenerálódás
17:00 – 18:00 – OM zengetés a szabadban: tisztulás, befelé figyelés
18:00 – 19:00 – Közös vacsora
19:00 – 21:00 – Kötetlen beszélgetés: mit szeretnék magamban áthangolni?
ÁTLÉNYEGÍTÉS

Vasárnap:

08:00 – 09:30 – Reggeli jóga a Shambhala Szentélyben: Finomhangolás
10:00 – 11:30 – SAMSARA nagy hangtálas hangfürdő kovács Zsuzsa hangtál terapeutával
12:00 – 13:00 – Közös ebéd a helyi étteremben
13:00 – hazaindulás – kitérő Szurdokpüspöki, Rákóczi Ferenc u. 15.
Szent Kereszt kút (Istenanyánk szent kútja)

Milyen volt?

Az utunk jó részét szakadó esőben tettük meg pénteken a Belső utazás elvonulásra. Az ablaktörlő maximális fokozaton lapátolta a vizet, így mire Garábra értünk, alaposan megtisztult előttünk minden. Nem sok reményt fűztünk a másnapi túrázáshoz, de azért bizakodtunk. A közös OM zengetés és jóga gyakorlás után éreztük, hogy tényleg megérkeztünk. Grabensia egy különleges hely, ami idén is visszahívott bennünket. A fáradtság meglátszott az arcokon, amit nem csak az utazás bélyegzett rá, hanem az elmúlt hetek, hónapok küzdelmei is. De alig vártuk, hogy ideérjünk. 

A 13 ember közül csak kevesen ismerték alaposabban egymást, jópáran „idegenként” csöppentek a csapatba. Egyedüli kapcsolódási pont voltam közöttük. A Székesfehérvártól, Szekszárdtól Budapesten át tartó út során a telekocsiban már elkezdődött az ismerkedés. Nyíltak a szívek, láthatatlan fonál szövődött közöttük, mely a 3. nap végére erős kötelékké változott. Olyan eltéphetetlenné, olyan sorsközösségben edzett kötéllé, ami már többé nem tűnhet el csak úgy, nyomtalanul. Nyomot hagytunk egymás szívében.
Elfogadtuk, befogadtuk, védelmeztük és megtartottuk egymást az első naptól kezdve. Meg is fogalmazódott többször is a „mélyebb” programok után, hogy ennyire még sehol nem érezték „otthon” magukat, sosem nyíltak meg ilyen mélyen máshol, más közösségekben, mint itt. Itt lehetett. Már az első pillanattól kezdve.

Sírtunk. Akartunk nem sírni, de nem lehetett. Nevettünk, veszteségekről beszéltünk, felismeréseket osztottunk meg egymással, öleltünk. Szeretettel beszéltünk egymással még akkor is, ha valaki kritikát fogalmazott meg. Túráztunk, ültünk Isten tenyerén, mantráztunk, emléküveget készítettünk, megtapasztaltuk, milyen az, amikor szeretetet adunk és azt is, hogy képesek vagyunk-e befogadni azt. Megköszöntük egymásnak, hogy benézhettünk az álarcok mögé, hogy megláthattuk a Valódi ÉN-eket.
 

Mit viszünk haza?

  • Hogy nem csak a családtagjainkat lehet szeretni. Másokat is lehet, elvárások nélkül.
  • Hogy érdemes nyitni a szívünket.
  • Hogy el kell higgyük végre, szerethetők vagyunk.
  • Hogy meg kell tanulnunk befogadni is a szeretetet, elfogadni.
  • Hogy néha a kevesebb több.
  • Hogy semmi nincs kőbe vésve.
  • Hogy nem kell mindig ragaszkodni a tematikához, a tervekhez, az élet úgy is gyakran felülír mindet.